2016. június 13., hétfő

Olvasónapló - egy kemény sztori

Az olvasónapló írásával erőst elmaradtam, de ma korán fel tudtam kelni és egy nagyobb részt elolvasva sok gondolat és ima fogalmazódott meg bennem.
Szóval, ezt dolgoztam fel ma: 2 Királyok 5-17. részig. Ebből most ez utolsó szele legyintett meg. Ezt írtam le a képen is.
Döbbenetes, ahogyan levezeti az elhajlásokat, az ok-okozati viszonyokat és a keményfejűséget.
Már a 2 Királyok 8. részben elkezdődik a folyamat leírása, ahol is Elizeus sírva fakad azokon a dolgokon, amik a népével fognak történni, mert előre látja:
11 Majd a próféta sokáig mereven maga elé nézett, végül sírva fakadt. 12 Hazáél megkérdezte: „Uram, miért sírsz?”
„Mert látom, hogy mennyi bajt hozol majd Izráelre! Erős városait fölgyújtod, harcosait fegyvered öli meg, csecsemőit földhöz vered, s még terhes asszonyait is megölöd” — mondta Elizeus.
Előre látta ezeket, de nem tudta megakadályozni. Szólt, hogy ne így, vagy úgy tegyenek, de hiába.
Szomorú. Pedig ez egy csodákkal erősen támogatott szakasz volt Izráel életében.
Aztán a 17. részben így szedi össze:
7 Mindez azért történt, mert Izráel népe vétkezett Istene, az Örökkévaló ellen, aki kiszabadította őket Egyiptomból, a fáraónak, Egyiptom királyának hatalmából.
Izráel népe más isteneket imádott és tisztelt.
8 Azoknak a népeknek a szokásait követte, amelyeket az Örökkévaló kiűzött Izráel elől, és azoknak a királyoknak a rossz példáját követte, akiket Izráel népe választott magának.
9 Izráel népe titokban olyan dolgokat tett, amelyeket Istenük, az Örökkévaló rossznak tart: oltárokat építettek a magaslatokon, minden településen, a nagy városoktól a legkisebb falvakig. 10 Minden dombon és minden zöldellő fa alatt nagy köveket és Asera-oszlopokat állítottak fel a bálványisteneknek. 11 Áldozatokat mutattak be ezeken a magaslatokon a bálványoknak, ugyanúgy, mint azok a nemzetek, amelyeket az Örökkévaló kiűzött Izráel elől.
Gonosz dolgokat tettek, amelyekkel haragra ingerelték az Örökkévalót.
12 Bálványokat tiszteltek és imádtak, pedig ezt az Örökkévaló megtiltotta.
13 Az Örökkévaló figyelmeztette Izráel és Júda népét az összes prófétája és látnoka által: „Hagyjátok abba ezeket a gonosz dolgokat! Forduljatok el tőlük! Engedelmeskedjetek parancsaimnak és határozataimnak! Éljetek mindazok szerint a törvényeim szerint, amelyeket őseiteknek megparancsoltam és mindazok szerint, amelyeket szolgáim, a próféták által üzentem nektek!”
14 De nem hallgattak szavára, s ugyanolyan makacsul folytatták ezeket a gonosz dolgokat, mint nyakas őseik, akik nem hittek Istenüknek, az Örökkévalónak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése