2016. május 11., szerda

Jézus volt...

 Napok óta furcsa beszélgetéseim vannak, már-már azon gondolkoztam, hogy vagy mindenki megőrült körülöttem, vagy álomvilágba csöppentem, vagy velem van a baj? Mintha más nyelven beszélnénk.
(...)
 Tegnap ellenben váltottam pár szót valakivel, aki rákérdezett, hogy jól megvagyok-e azzal a személlyel, akivel mostanság több időt vagyok kénytelen tölteni, mint szeretnék. (Nevezzük felebarátomnak.)
Én mondtam, hogy persze, és, hogy nekem is kell változnom.
Meg hát könnyű azokat szeretni, akiket könnyű szeretni.

Nnna ilyet se hall sok embertől. - mondta ő.

Örömmel vettem a szavait, és ma, mikor elgondolkoztam ezen elszégyelltem magam, hogy nem mondtam, hogy nem magamtól van. Jézus tette ezt velem. Régen én is manipulátor voltam, bántottam másokat, szeretetlen megnyilvánulásaim voltak.
Ő újjászült engem.
Persze így is gyakran elbukom, de most, ha furcsa dolgok történtek velem, van lehetőségem imádkozni magamért és a többi érintettért, hátha valamit rosszul látok...

Egy dal:
Jézus tette szíveinkbe ezt a dalt

1.Jézus tette szíveinkbe ezt a dalt, világosság támadt bennünk, fény fakadt.
Örüljünk és örvendezzünk Őbenne, itt az Úr jókedvének esztendeje!
2.Ékesség a hamu helyett részünk, szabadságot adott Isten nékünk!
Örömnek a kenetét a gyász helyett, betöltött a Szent Szellem, és újjá tett!
3.Jézus Krisztus közben jár most érettünk,
Csüggedésnek szelleméhez nincs közünk!
Dicsőségnek palástjába öltözünk, Isten élő Igéje a fegyverünk!
4.Jézus táncra fordította bánatunk, Őt a Királyt ünnepeljük, vigadunk!
Neveztetünk az igazság fáinak, az Úr dicsőségére, plántáinak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése