Reggel eszembe jutott egy néni, aki beteg, és nagyon sajnálom. Ámbár szerintem meg fog gyógyulni, már nincs több kemó.
Reggel elsírtam magam miatta, mert eszembe jutott, hogy mennyire megérintett egy régi története, amit mesélt:
Gyermekéért imádkozott, aki valami fontos dolgon vett rész és felemelte a kezeit, és egészen addig tartotta a magasban, míg meg nem kapta a hírt a győzelemről.
Csörgött a telefon és mondta Viktor bácsinak: Papa vedd fel, mert én nem engedem le addig a kezem, míg nem tudom, hogy sikerült.
(...)
Szóval nem tudom mi van.
Ahányszor eszembe jut, csak sírok miatta.
Ezeket a "széllel összefüggő dolgokat" nem értem, de imádkozom.
És amúgy hálás vagyok, mert Péter pünkösdi prédikációja nagyon jólesett a szívemnek.
Az is igaz, hogy az olvasónapló megírásához ma rengeteget kellett olvasnom a Bibliám, és csak úgy tódultak az emlékek, meg minden.
Emlékek - ujjongásról
Emlékek a ...
Mindezek nem olyan emlékek, amikre vágyakozva tekintek vissza a távolba, csupán olyanok, amiket most is élek és meghatnak engem. Vagy valami ilyesmi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése