Szemes Mari

 Dühösen, a fogai között szűrve a szavakat lökte elém a kosarát  egy nő tegnap este a Tescoban. Jól szituált, kicsit erősen sminkelt negyvenes, leheletnyit furcsa volt a két kislányos copffal.
 - Szemes Mari...
 - Tessék? - kérdeztem.
 - Á semmi, csak elegem van az ilyenekből ...
 - Nem gondoltam, hogy a földre letett, odébb álló kosár mögé kéne beállnom a pénztárba.
Leszemesmariztak. Szó szót követett, szívesen megfejeltem volna mi tagadás, de az jutott eszembe, hogy szegény, biztosan dühös a világra, ezért próbáltam egy kicsit más szemszögből nézni.
Valahogy csomagolásnál is mellékeveredtem, gondoltam kéne pár szót váltani, de nehezen tudtam eltakarni a bosszúságomat. Azért megpróbáltam, Jézus is ilyenekre biztat, mármint, hogy rendezzük a problémákat, meg hogy menjünk még egy mérföldet.
 - Segíthetek, esetleg tartanám a szatyrot, vagy ilyesmi? - szólítottam meg ismét.
 - Mi van? Miért? - kérdezte.
 - Mert szeretném kárpótolni a bosszúságért, bár tényleg nem volt szándékos, hogy elévágtam.
Aztán beszélgettünk és a párszáz együtt megtett méter alatt kiöntötte a szívét:
 A lakása elúszott, a férje sok éve elhagyta, a gyerekkel gondok, nem tudja megoldani, olyan magas falak vannak előtte, amiket képtelen áthágni.
Tele volt keserűséggel, reménytelenséggel, nehezteléssel és én meg tudtam érteni.
Semmi okosat nem tudtam neki mondani azon kívül, hogy Istenben bízzon.
Jó, hogy nem tetéztem a baját hajtépéssel, az nem is lett volna túl krisztusi, inkább imádkozom érte.
Pont vasárnap tanítottam a gyerekeknek arról, hogy a keresztyén szó, az Krisztus követését jelenti.
(...)
Azért - ahogy jobban belegondoltam, - ha reggel beindul az autóm, nem biztos, hogy találkozom vele, pedig lehet, hogy ez volt az a nő, akit valamelyik éjszaka vigasztaltam álmomban.