2015. november 30., hétfő

A hit hallásból van

Olyan furcsa nekem ez a mondat.
Mit akar jelenteni?
Az egyszerű fordítás így néz ki:

„Senki sem fog csalódni, aki benne hisz.”[c]12 Nincs különbség tehát zsidók és nem zsidók között. Mert ugyanaz az Úr uralkodik minden ember felett, ő pedig bőkezűen osztja áldásait mindenkinek, aki hozzá fordul segítségért, 13 mert „mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr nevét”.[d]

14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek abban, akiről még csak nem is hallottak? Hogyan hallhatnának róla, ha senki nem mondja el nekik az üzenetet? 15 Viszont hogyan vihetné el valaki az üzenetet, ha nem küldik ki? Hiszen ezt mondja az Írás: „Milyen szép és jó, amikor jönnek, akik az örömhírt hozzák!”[e]

16 Mégsem engedelmeskedett mindenki az örömhírnek. Hiszen Ézsaiás próféta is ezt mondta: „Uram, ki hitte el, amit mondtunk?”[f] 17 A hit tehát abból származik, amit hallunk, és amit hallunk, az Krisztus beszéde.

Hallás: ἀκοή  (akoé)
1) hallás (képesség)
2) fül
3) meghallgatás
4) hallomás, hír, szóbeszéd
5) közlés, híradás, igehirdetés

Ige:  ῥη̑μα  (réma)
1) mondás, megnyilatkozás, beszéd; Ige
2) dolog, ügy; tagadva: semmi

2015. november 29., vasárnap

Egy szép nap margójára

A tegnap csudajól sikerült.
Érdekes dolgokat tanultam, és a bibliai kor és vallástörténet nem is uncsi. 
Wow!
Volt ebéd után egy kis igehirdetés, ami nagyon a szívemhez szólt, egy hallgató beszélt. Rajtunk gyakorolnak. :). 
A milliomegyedszer hallott rész a Mátéból:
Máté 11:28-30 Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.
Tudtam hogy gyakorló pásztor, mégis meglepett, sőt mondhatnám szíven ütött. (Töltés 300-ra) Na nem ő személyesen, hanem Jézus rajta keresztül.
Szerettem hallani ezt az Igét pont akkor, pont ott.
Válaszom:
Jövök, mert elfáradtam a cipekedésben és nem is akarom tovább a magam erejéből...
Azt mondja, hogy az a teher, amit ő ad boldogít és könnyű.
Akkor valamit tényleg elszúrtam, mert éppen azon járt az eszem, hogy mennyire nincs erőm az előttem álló feladatokhoz.
Elsírtam magam. Pont úgy, ahogy máskor, mikor felismertem, hogy mennyire szeret Isten és hogy mennyire jót akar adni én pedig milyen feledékeny vagyok...

2015. november 25., szerda

Írtam

Írtam.
Homokba.
Listát.
Meglepően hosszú volt, sok névvel és tettel.
A sajátom is köztük volt.

Fájt.

2015. november 24., kedd

Álmomban

Azt álmodtam, hogy egy nagyon szomorú nőt vigasztaltam meg.
Tudom, hogy keresztény volt, mert olyan helyzetben volt, mikor Isten szeretetet várt tőle, amire nem volt képes. Ezért sírt. Mert képtelen volt.
És én pontosan tudtam milyen az...

Ő sírt, én átöleltem, vele sírtam és mivel semmi okosat nem tudtam mondani, elkezdtem egy ismeretlen nyelven egy csudaszép éneket énekelni.
Magam is meglepődve állapítottam meg, hogy bizony gyönyörű és vigasztaló volt az a dal annak ellenére, hogy egy szavát sem értettem.


2015. november 20., péntek

Ezt olvastam reggel


Chambers

Ezt meg mellégondolkodtam....:
Próbálom szétválasztani magamban a psziché és a Szellem intuícióit.
Mindehhez isteni bölcsességre van szükségem.

Sokba kerültek Jézusnak a mi kis köreink...


2015. november 19., csütörtök

Hitvallás és orrpiercing

 Klassz feladat hitvallásismeretből összehasonlítani kettő általam választottat, mindezt kifejtősen, öt oldal terjedelemben, 12-es betűmérettel. Nem volna nehéz öt oldalt teleírni, ha egy hagyományosabb, vagy ha egy nem keresztény egyházat választok.

Mivel most jött el az életemben, hogy büszke legyek az egyházra, amelyikhez tartozom, ezért nem kérdéses, hogy a "bapti" volt az egyik.
Másiknak a "szabker"-t választottam, mert szeretem és szerintem nincs komoly különbség a kettő között.
Persze mindkettőt meg lehet nézni személyekre lebontva. Úgy már találunk különbséget, legyen szó bármelyik egyházról.
Hasonló történet az orrpiercinggel szembeni tolerancia.
  • Teri néni kiakad rajta.
  • Anita átölel és azt mondja így is szeret.
  • Lona néni nevetve jön oda és azt mondja olyan, mint Rebekának az Ószövetségben. (1Móz 24,47)
  • Néhányan meglepődnek rajta.
  • Másoknak tetszik - és ezek mind baptik, az én gyülimből.
  • Nekem egy régi vágy teljesülése.
  • A kamaszok szerint nagggyon menő.
  • Valaki megkérdezi: Nem félsz, hogy a gyerekeid is akarnak majd? - no comment.
Hát ennyifélék vagyunk, de van közös bennünk.
Ez 16:12  És adtam orrperecet orrodra és függőket füleidre és ékes koronát fejedre. 

2015. november 11., szerda

Mit érdemel az a bűnös, avagy mit jelent szeretni, meg jót tenni?

Luk 6:32-33  Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.
 ἀγαπάω  (agapaó) - szeret; barátságosan fogad, szívesen lát; kedvel, többre tart; megelégszik vmivel
ἀγαθοποιέω  (agathopoieó) - jót (nemeset, bátrat, kiválót, hasznosat) cselekszik, jót tesz vkivel

Vannak még távlatok... :)
Egy ima: Uram segíts szeretni! Ne csak azokat, akik szeretnek. Segíts jót tenni! Ne csak azokkal, akik jók hozzám.

Témába vág
Témába vág

2015. november 10., kedd

Napi gáz

Gal 5:22  De a Szellemnek gyümölcse:
szeretet, öröm, békesség, béketűrés,
szívesség,
jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Minap szeretetlenül "leoltottak" valamiért, amit nem is tudok, hogy mi volt az.
Mindenesetre rosszul esett.
Állítólag gáz volt a hangsúlyom, meg mögöttes gondolataim voltak, meg ilyenek.
Szerintem nem volt bennem ilyen. Pontosan szoktam tudni, ha bunkó vagyok, ha éppen "olyan" a hangsúlyom, de most erről szó sem volt. Mégis leoltottak.
Ezen gondolkodva arra jutottam, hogy nem tudok változtatni valamin, amit nem is értek, és a létéről sem tudok.
Ilyenkor valószínűleg jó áthidaló lehetőség a szeretet.
Nekem is jó tanulság, ha valaki csak úgy idegesít a puszta létezésével...
Mer' hogy ilyen is van.

2015. november 7., szombat

A tíz csapás

Gyertek és lássátok az Úr tetteit!
 Meglepő dolgot hallottam tegnap az egyiptomi tíz csapásról, miszerint Egyiptom isteneit célozta az Örökkévaló.
Ennek néztem utána:
Itt találtam, értékesnek látom. További engedélyig bemásolom a linkjét:  velünkazisten.hu
Na de megkaptam az engedélyt, bemásolom a részt:

1. A vizek vérré válnak

Figyelmeztetéssel kezdődött reggel; a mágusok ellenállásával találkozott; és Áron keze által következett be, és hét napig tartott.

A fáraónak szóló üzenet: ”Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem a pusztában!”

A csapás oka az, hogy a fáraó visszautasította a nép elengedését.



Az egyiptomi mágusok utánozták (megszüntetni nem tudták!) ezt a csodát, és vérré változtatták a vizet. Így még rosszabb lett a helyzet.



Ez a csapás 7 egyiptomi istent érintett:
A szentnek tartott Nílus folyó vérré vált
Khnum isten a Nílus forrásának őrzője
Hapi isten a Nílus szelleme
Oziris isten: a Nílust az ő vére áramlásának tartották
Sepek, krokodil isten
Neith, a Nílus legnagyobb halának „letes” védelmezője
Hathor, a Nílus fontos halainak, a „chromik” védelmezője
2. A békák

Figyelmeztetéssel kezdődött; ellenállás volt a mágusok részéről, és a csapás Áron keze által történt.



A mágusok utánozták ezt a csodát is.

A fáraó kérte, hogy távolíttassanak el a békák. Ő választhatta meg az időpontot (másnapra).



Két istent érintett a csapás:

- Hapi, Ő volt az, aki a Nílus üledékének lerakódását ellenőrizte, ami termékennyé tette a földet.

- Heqt istennő, a teste női, de a feje békáé: ő az újraéledés és a termékenység szimbóluma.


3. A szúnyogok (különböző vérszívók, tetvek)

Figyelmeztetés nélkül jött, a mágusok ellenszegültek, és Áron keze által



Itt teremtés történik: a föld pora változik szúnyogokká.

A mágusok kudarcot vallanak és kijelentik: ez Isten ujja.

Két isten volt érintve:

- Uatchit, a rovarok istene

- Seb, a föld istene

Egyiptom papsága nevezetes volt tisztaságáról. Teljesen leborotválták a testüket, szemöldöküket azért, hogy elkerüljék a rovarokat.
4. A bögölyök

A második sorozat első csapása. Figyelmeztetéssel kezdődött reggel; megkülönböztetés történt Egyiptom és Izráel között; a csapás Isten keze által következett be.

A fáraó hajlik két kompromisszumra:

- Az áldozatot Egyiptom földjén kell bemutatni.

- Ne menjenek messze (ne három napi járásra).

Egy érintett egyiptomi isten:

- Belzebub, a bögölyök ura
5. A dögvész

Figyelmeztetéssel jött; megkülönböztetés Egyiptom és Izráel között; Isten keze által

Azokra az állatokra vonatkozott, amelyek kint vannak a mezőn.

A fáraó embereket küldött ki, hogy tényleg volt-e különbség a zsidók és az egyiptomiak között.

Ez a csapás négy egyiptomi istent érintett:

- Ápísz Bika, Ptáh isten szent állata. Ezt az állatot állandóan kint tartották a szabadban.

- Mnevisz isten, Rá istennek, Heliopolisz város istenének szent bikája

- Hathor istennő, melynek asszony teste és tehén feje volt.

- Knom, a kos isten, melynek férfi teste és kos feje volt.
6. Hólyagos fekélyek

Figyelmeztetés nélkül; megkülönböztetés; Isten keze által.



2Móz.9. 8 Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek egy tele marok kemencekormot, és szórja azt Mózes az ég felé a fáraó szeme láttára!



Ez arra a kemencére utalt, amit a téglák kiégetésére használta a fáraó városának építéséhez. Tehát a zsidók elnyomásának a szimbóluma.

A csapás eredménye az egyiptomiak feletti elnyomás lett.

Három egyiptomi isten volt érintve:

- Sekhmet istennő, akinek asszony teste és oroszlán feje volt, és hatalma volt a járványok felett, mind annak előidézésére, mind pedig megszüntetésére.

- Seraphin, a gyógyítás istene

- Imhotep, a gyógyszerek istene
7. A jégeső és mennydörgés

A harmadik sorozat első csapása; figyelmeztetéssel; megkülönböztetéssel; Mózes keze által. A lent és az árpát is elverte a jég, de a búza és a tönköly még nem bújt elő a földből. (január, február)



Az egyiptomiak figyelmeztetve lettek: vigyék be állataikat és rabszolgáikat a mezőről.



Négy isten volt érintve:

- Shu, az ég istene, Rának a nap istennek a fia

- Nut, az ég istennője

- Séth, a mezőgazdaság istene

- Ízisz, a mezőgazdaság istennője

2Móz.9. 27 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: Ezúttal vétkeztem! Az Úr az igaz, én és a népem pedig bűnösök vagyunk.
8. Sáskajárás

Figyelmeztetés, megkülönböztetés, Mózes keze által.

Itt már a fáraót szolgái kérték, hogy bocsássa el a zsidókat. Csak a férfiakat engedné a Fáraó.



A csapás két istent érintett:

- 1. Séth, a mezőgazdaság istene

- 2. Ízisz, a mezőgazdaság istennője
9. A sötétség

Figyelmeztetés nélkül, megkülönböztetés, Mózes keze által.

A fáraó kompromisszuma: csak ti menjetek, a nyájaknak azonban itt kell maradniuk.



A fáraó fenyegetése: 2Móz.10. 28 Ezt mondta neki a fáraó: Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak!



Érintett istenek:

- Rá, a napisten

- Khepre, szintén napisten volt

- Harkhté, szintén napisten

- Aton, a napkorong istene

- Hórusz, a szárnyas napkorong isten

- Atum, a lenyugvó nap istene

- Thóth, a holdisten

- Nút, az ég istennője

- Shú, az égisten
10. Az egyiptomi elsőszülöttek megölése

Figyelmeztetéssel jött, és nem volt megkülönböztetés Izráel és Egyiptom között.

Eredménye: 2Móz.11. 1 Mindenestül elbocsát, sőt kikerget benneteket innen.



A zsidók figyelmeztetést kapnak: védjék meg magukat az utolsó csapástól azzal, hogy vérrel hintik meg a két ajtófélfát és a szemöldökfát.



Érintett istenek:

- Mín, a nemzés és szaporodás istene

- Ízisz, a nemzés és szaporodás istennője

- Hathor, amely jelen volt a gyermekek születésekor

- Az Ápisz Bika, amelyik elpusztult a tíz csapás folyamán


2015. november 5., csütörtök

Táplálék

 A vasárnap jó táplálékokat tartogatott nekem, erről fogok egy kis összegzést adni most.
Alapvetően nagyon szeretek istentiszteletre járni, mert mindig egy olyan vágy van bennem, hogy Isten szóljon hozzám és szokott is.
Ezen a területen az étvágyam nagyobb az átlagnál, ezért sokszor délután, ha hazamegyek, mosogatás, vagy egyéb teendők között meghallgatom a kedvenc igehirdetőimet, a szabkerdbrecen.hu oldalon. (Bámulatos hol tart már a tudomány... :) )
 Most nagyon örültem a Bárkában elhangzott igehirdetésnek és az utána lévő beszámolóknak, bizonyságtételeknek.
  •  Az első bizonyság Babótól, aki arról számolt be, hogy Londonban egy anglikán (asszem)istentiszteleten jártak és a prédikáció egy-két fontos mondandóját osztotta meg velünk:
A pásztor arról beszélt, hogy Isten szólt hozzá egy frakk-jelmez keresése kapcsán, miszerint a városban lévő mind a 12 turkálót látogassa végig abból a célból, hogy az összes visszautasítást számba tudja venni, amivel valaha Istent - Jézust visszautasították és valószínűleg mi is ilyeneket fogunk hallani az életünkben.
  • A második egy orvos barátnőm őssejt transzplantációs eljárásáról szólt:
Arról beszélt, hogy a megtérés is egy ilyesfajta transzplantáció, amivel isten a Szellemét ülteti be a szívünkbe, amivel azután a szervezetünk többféleképpen viselkedhet. Befogadhatja, vagy kivetheti, elnémíthatja. Isten nem erőszakolja ezt a beültetést, csak, ha kérjük, ahogy az ottmaradást sem, csak, ha igényeljük. Gyógyít bennünket belülről.
Részletesebben is kifejtette, de inkább csak az érzés maradt bennem, hogy milyen jók Isten gyakorlati tanításai, de szó szerint nem tudnám felidézni.
Még egy-két mondolat, amit mostanában írtam írtam össze:
  • Az Isten ismerete nélküli változás egy végtelenített iszapbirkózás...
  • Arra a hibára haragszunk leginkább a másikban, ami bennünk is ott van.
  • Szeretnéd a házastársadat megismerni, vagy szeretnéd  megváltoztatni?
  • Adj innom - kérte Jézus a samáriai asszonytól. Mi is kérhetünk az emberektől szívességet.  

2015. november 3., kedd

Evangélizálás - képpel

Jó furcsa cím, ugye?
Ma reggel megint arra ébredtem, hogy mint Süsü a sárkány szomorkodom, hogy én :
Mert én mindent elrontok! Mert én olyan süsü vagyok! Úgy is hívnak, hogy Süsü! Az előbb is egy lepkét akartam megfogni, és az sem sikerült! És tőlem mindenki ...
Rögtön ehhez jött egy Ige, amit elég nehezen tudtam megtalálni, mivel Károli kicsit másként fogalmazta meg:
Szeret az Úr, azért nincs még végünk.
Mint utóbb kiderült, az újfordítású Biblia fordítja így és a Jeremiás siralmai 3, 22-ben van.
Jót tett nekem ez az Ige. Alázatra és szeretetre tanított. Pont erre van szükségem.
Mikor aztán beszéltem valakivel, alázattal tudtam elmondani, hogy nehéz a megbocsátás, főleg, ha ok nélkül gázolnak át az emberen, de ha magamat Jézushoz mérem, meg kell bocsátanom, mert Ő is megbocsát nekem. Hozzá képest én semmi vagyok.
Tudtam neki mutatni, küldeni egy képet, amit én is úgy kaptam, és nagyon hasznos volt.


C.S.Lewis: "Mindenki azt vallja, hogy a megbocsátás 
szép gondolat; mindaddig, amíg valamit nem kell megbocsátania"








Az Úr szeretete, hogy még élek...


Mikor nehéz feladatot kapok, ami meghaladja az erőmet és a szeretetemet, akkor nem tudok mást tenni, mint nyelveken imádkozni.
Hálás vagyok ezért az ajándékért.
És még valamit tehetek, megkérek másokat, hogy imádkozzanak értem. Nyelveken, vagy magyarul, vagy bárhogy.

2015. november 1., vasárnap

Szintén a dolgozatba

90-97. Zsoltár olvasásakor figyeltem meg, hogy milyen sokféle néven szólítja az író Istent.

91. Zsoltár

Beadandó dolgozatot kell írni Bibliatanulmányozás órára. Tetszik ez a feladat.
Lássuk a 91. Zsoltárt:
Úgy tűnik ebben a Zsoltárban, hogy Isten  feltételekhez köti szeretetét, gondoskodását, áldásait, mégpedig ilyen feltételekhez: 
  • „aki” lakozik... 1. vers, 
  • „aki” azt mondja... 9. vers, 
  • „aki” ragaszkodik... 14. vers, 
  • „aki” Segítségül hívja... 15. vers 
Nekem ezek egészen teljesíthető feltételeknek tűnnek, ahhoz képest, hogy cserében elnyerjük a „Nagy Szponzor” támogatását.
Ár-érték arányban nagyon "ott van".