2015. augusztus 6., csütörtök

G544

Van, hogy felkapom egy-egy szóra a fejem és utánajárok.
Így történt ez napokkal ezelőtt a G544-gyel is, akkor kerestem rá az androidos Bibliafelfedező programban.

G544   ἀπειθέω  (apeitheó) - 1) nem hisz; 2) nem engedelmeskedik; nem teljesíti kötelezettségét

származása: G545   ἀπειθής  (apeithész)
1) engedetlen, meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös
2) nehezen kormányozható (hajó)

Ekkor néztem rá ez alapján az 1 Péter 2-re, ahol a 7. és 8. versben is szerepel.:
A sarokkő és az élő kövek
2 Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! 2 Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. 3 Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát![a]
4 Az Úr Jézus az „Élő Kő”,[b] akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz!5 Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom[c]épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. 6 Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[d]
7 Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik:

„Az a kő lett az épület sarokköve,
amelyet az építők félredobtak.”[e]
8 Igen, a hitetleneknek Jézus
„az a kő, amelyben az emberek megbotlanak,
és a szikla, amely miatt elesnek.”[f]
Mivel nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének, kikerülhetetlenül megbotlanak benne és elesnek.
9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.

10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez,
most azonban Isten népévé lettetek.
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét,[g]
most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket.
Csak átutazóban vagytok a Földön
11 Szeretett testvéreim, kérlek benneteket — mint akik csak átutazóban vagytok a földön, és a valódi otthonotok nem itt van — tartsátok magatokat távol a régi emberi természet kívánságaitól, amelyek arra törekednek, hogy uralomra jussanak fölöttetek! 12 Itt körül vagytok véve olyanokkal, akik nem hisznek Istenben, és sokszor azzal vádolnak titeket, hogy gonosztevők vagytok. Tehát éljetek úgy, hogy mindenki lássa, milyen jó dolgokat tesztek, s hogy milyen jól és békességben éltek! Akkor még a hitetlenek is dicsőíteni fogják Istent a jó tetteitek miatt azon a napon, amikor ő eljön.
Engedelmeskedjetek azoknak, akik hatalmat kaptak!
13 Az Úr iránti tiszteletből engedelmeskedjetek mindenkinek, aki ezen a világon valamilyen hatalmat kapott![h] Engedelmeskedjetek a császárnak, akié a legfőbb hatalom, 14 és azoknak a kisebb vezetőknek is, akiket a császár nevezett ki! Hiszen ők azért kapták a hatalmukat, hogy megbüntessék a gonosztevőket, és megjutalmazzák azokat, akik jót tesznek.
15 Mert Isten azt akarja, hogy jó dolgokat tegyetek, és így némítsátok el a tudatlanok ostobaságait. 16 Éljetek szabadságban, és legyetek Isten rabszolgái! De a szabadságotokkal ne éljetek vissza! Ne használjátok arra, hogy valami gonoszságot leplezzetek vele! 17 Tiszteljetek minden embert! Isten családjában minden testvéreteket szeressétek! Méltó módon tiszteljétek Istent! A királyt is tiszteljétek!
18 Rabszolgák, fogadjátok el uraitok hatalmát, engedelmeskedjetek nekik, és tiszteljétek őket, de ne csak azokat, akik jók és emberségesek, hanem azokat is, akik igazságtalanok!
Krisztus szenvedésének példája:
19 Dicséretre méltó és jó dolog, ha valakinek istenfélő magatartása miatt kell igazságtalanul szenvednie. 20 Ha viszont azért szenved, mert vétkezett, akkor nem nagy dicsőség, ha megérdemelt büntetését türelmesen elviseli. Ellenben ha jót tesztek, és amiatt kell szenvednetek, ezt pedig türelmesen viselitek, az tetszik Istennek! 21 Hiszen éppen erre hívott el benneteket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus is szenvedett értünk! Ezzel példát adott nekünk, hogy ebben is kövessük. Ahogyan az Írás mondja:

22 „Ő nem követett el semmi bűnt,
és soha semmi gonoszságot nem mondott.”[i]
23 Mikor szidalmazták és gyalázták, Jézus ezt nem viszonozta. Mikor bántották és verték, nem fenyegetőzött, hanem teljesen rábízta magát az igazságosan ítélő Istenre. 24 Krisztus a mi bűneinket magára vette, sőt, a saját testében felvitte a keresztfára, amikor megölték. Azért tette ezt, hogy mi is meghaljunk a bűn számára, viszont Isten mértéke szerint helyesen éljünk.
Krisztus sebei által gyógyultatok meg a betegségeitekből. 25 Olyanok voltatok, mint a nyájtól elkószált és eltévedt juhok. De most visszatértetek a Pásztorhoz: ő vigyáz a lelketekre, védelmez és őriz benneteket.
Footnotes:
1 Péter 2:3 Hiszen… jóságát Lásd Zsolt 34:9.
1 Péter 2:4 Élő Kő Itt Jézus Krisztust jelenti, aki a legfontosabb abban a szellemi „Templomban”, ahol Isten lakik.
1 Péter 2:5 templom Isten szellemi háza, vagyis temploma, ahol ő lakik, és ahol az övéi imádják őt. Jelképesen azoknak a közösségét jelenti, akik Jézus Krisztusban hisznek.
1 Péter 2:6 Idézet: Ézs 28:16.
1 Péter 2:7 Idézet: Zsolt 118:22.
1 Péter 2:8 Idézet: Ézs 8:14.
1 Péter 2:10 Régen… kegyelmét Lásd Hózs 2:23.
1 Péter 2:13 aki… hatalmat kapott Szó szerint: „minden emberi teremtésnek” — vagyis: uralkodóknak, kormányzóknak, elnököknek, vagy másféle vezetőknek.
1 Péter 2:22 Idézet: Ézs 53:9.


Itt található meg még - kigyűjtve:
Ján 3:36  Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
Apcs 14:2  Akik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.
Apcs 17:5  De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaci népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé.
Apcs 19:9  Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván.
Róm 2:8  Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.
Róm 10:21  Az Izráelről pedig ezt mondja: Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedő és ellenmondó néphez.
Róm 11:30  Mert miképpen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségök miatt:
Róm 11:31  Azonképpen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek;
Róm 15:31  Hogy szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt;
Zsid 3:18  Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?
Zsid 11:31  Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel.
1Pét 2:7  Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
1Pét 2:8  Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében, amire rendeltettek is.
1Pét 3:1  Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek;
1Pét 3:20  Amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által;
1Pét 4:17  Mert [itt] az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk [kezdődik], mi lesz azoknak a végök, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése