2013. augusztus 13., kedd

Ma döbbentem rá...

Nem sok mindenhez volt ma reggel kedvem, mikor felkeltem.
Először megfőztem a kávémat, beraktam a gépbe egy mosást, próbáltam olvasni és imádkozni, de zéró kedvem volt, az álmosság is kerülgetett.
Gondoltam akkor visszafekszem, de hiába. Az ágy sem fogadott jó szívvel, ki is lökött magából.
Na jól van akkor, felkelek és legalább fülembe dugom az MP3-ban letöltött szabker tanítást Lakatos Pétertől, amit már terveztem, hogy meghallgatok.
Közben a kezem is járhat, nem? ....Bámulatos hol tart már a tudomány. Mondd csak el még egyszer, hogy lehet birkavesével földrengést megelőzni?... (Bocs a közbevetésért by Monty Python).
Így is lett. Kiteregettem, pakolásztam, közben a pásztor is mondta az üzeneteket és sikerült is neki szíven találnia engem. Illetve talán nem is ő volt, hiszen csak egy üzenetet mondott el, amit - mivel hogy nem e-köré épült a mondandója - gondolom Isten bízott rá, hogy mintegy defibrillátor gyanánt üsse ki vele a verni nem igazán akaró szívem.
Na de mi volt ez a mondat, amire nem emlékszem, hogy egyszer is hallottam volna, vagy olvastam volna?
Naná, hogy egy Ige a Nagykönyvből, hogy aszongya:
...az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.
Tényleg ír ilyet a Biblia? Kikerestem, 1Tim 3:15. Oké. Megnéztem a görögben az
  • egyház jelentését: ἐκκλησία  (ekklészia)
1) gyűlés, népgyűlés
2) egyház, gyülekezet (szó szerint: kihívottak közössége)
  • az igazság jelentését: ἀλήθεια  (alétheia)
    1) igazság
      2) igazmondás, őszinteség
        3) valóság, a való
        • az oszlop jelentését: στυ̑λος  (sztülosz)
          - oszlop, pillér; támasz
          • és az erősség jelentését: ἑδραίωμα  (hedraióma)
            - alap, alapzat

            Szóval ennyi mindent jelent az egyház. Meglepő, amikor látod a tagok gyengeségeit emberszemmel, de Isten egészen mást mond róluk úgy ámblokk.
            Döbbenet.
            Köszönöm!
            Jól jött.
            Új módon tudok rólunk gondolkodni.
            A szívem új igazságképpen tudja hirdetni: Járj templomba, gyülekezetbe, imaházba, zsinagógába, vagy tudomis én hova, ahol Jézus Krisztus a király!
            Mert ő így gondolkodik az egyházról.

            Nincsenek megjegyzések:

            Megjegyzés küldése