2013. augusztus 24., szombat

Keserűség

 A mai elmélkedés Eichorn tollából megmozdította a fogaskerekeket az agyamban, ugyanis egy ideje már éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok olyan közeli viszonyban Istennel, mint amikor felhőtlenül boldog voltam.
Szomorkás voltam úgy általában és nem éreztem, hogy változhat valami.

  • A rossz szokásaim és berögződéseim még mindig megvoltak, sőt gyarapodtak.
  • Idegesítettek egyes emberek. (Sokan)
  • Sok fenntartásom volt velük is, magammal is és még Istennel is.
  • Nem igazán tudtam megbocsátani se nekik, se nekem.
Azt gondoltam, hogy mindezek ,,KESERŰSÉG" összefoglaló néven vannak benne a Bibliában - ezeken a helyeken:
Apcs 8:23   Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében vagy.   
Róm 3:14   Szájuk tele átkozódással és keserűséggel.   
Ef 4:31   Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;   
Zsid 12:15   Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnőve megzavarjon, és ez által sokan megfertőződjenek.
A keserűség görögben: πικρία  (pikria) - keserűség
Származás:  πικρός  (pikrosz)
1) hegyes, éles
2) keserű, csípős
3) gyötrelmes, keserves

Nem túl szívderítő....

Kapcsolódó olvasnivalók:
Dr. Pálhegyi Ferenc: Kapcsolatok tisztasága
Vajúdás
Vádiratok


Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből - Forrás: Kerszténydalok.hu
Áldásból áldás

Megáldalak téged ... és áldás leszel.
(1 Mózes 12, 2)

Isten megáldotta Ábrahámot. Földi javakban meggazdagította, Izrael törzsatyjává tette és neki ígérte Kánaán földjét. De a legdrágább áldás Isten barátsága volt. Ábrahám bizalmas viszonyban lehetett Istennel, beszélt vele, mint barátjával. Így áld meg Isten. Természetes állapotunkban Isten átka van rajtunk, hiszen átkozott mind, aki nem tartja meg a törvény beszédeit és nem cselekszik aszerint. Isten áldása: élet és békesség. Lelke által az élet lelkével áld meg. Aki még Isten átka alatt van, az lelkileg halott és békétlen. Nevethet, tréfálhat, lehet féktelenül jókedvû, de nincs lelki békessége. Élvezheti az életet, de tulajdonképpen nincs élete.

Jézus keresztjén ment végbe a nagy fordulat: átokból áldás. Jézus átokká lett helyettünk, hogy mi áldást nyerhessünk. Aki hittel fordul az Úr Jézushoz, arra az isteni szeretet áldásfolyama árad. Az ilyen ember mások számára is áldás lehet. De kell is, hogy azzá legyen! Ez Isten akarata, tõle kapott feladatunk. Így lett Ábrahám Lót számára áldás, és a házanépe, az ország lakosai számára is; s mint a hitbõl való engedelmesség nagyszerû elõképe, a mi számunkra is áldás. Eliézer urától tanult imádkozni és magáévá tette annak nemes, tiszta gondolkozását. Így volt ez Józsefnél is. Isten áldottjaként áldás áradt belõle Potifár házában, a börtönben és családjában.

Vagy áldás, vagy átok árad belõlünk környezetünkre és mindazokra, akikkel találkozunk. Aki még Isten átka alatt van, az másokra is átok; õ maga elégedetlen és másokra is ez árad belõle; könnyelmû és másokat is könnyelmûvé tesz. Üres, tartalmatlan beszédével másokat is megüresít. Kétszínû, tisztátalan szavaival mérget önt a vele érintkezõk lelkébe. Izgató beszédmodorával aláássa az istenfélelem és rend védõgátjait. Nem is sejti, mennyit ront és rombol. Viszont Isten gyermeke sem tudja, hogy csendes, fegyelmezett, szelíd magatartása nyomán mennyi áldás árad belõle.

Vagy-vagy! Vagy áldás, vagy átok. Az ítéletkor is csak ez a két csoport lesz: áldottak, akik öröklik az országot és átkozottak, akik az örök tûzre mennek. Amennyi helyet engedünk szívünkben Isten áldásának, olyan mértékben leszünk magunk áldássá. Ha áldás árad belõlünk, mi is új áldást nyerünk felülrõl. Ha elmulasztjuk az áldást továbbadni, fentrõl sem árad az tovább és mi magunk is elsorvadunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése