2012. december 24., hétfő

Rafting Jézussal

A jelen nehézségei közt, amelyekről itt és itt már írtam, biztató egyszerűséggel jött a sugallat: Jézus és én egy hajóban evezünk.
Ő is ugyanazért a célért dolgozik, sőt. Ő már sokkal többet tett meg érte, mint amit én valaha is képes lennék tenni. Sokkal jobban szereti azt, aki a szomorúságom tárgya és sokkal inkább fájna Neki, ha elvesztené. Elszomorít, hogy milyen erős az az ellenállás, ami távolabbra sodorja az embereket Tőle.
Ő pedig senki ajtaján nem ront be. Csak áll és kopog.
Hiszem, hogy a jelenem szomorkodása egy fajta közbenjárás. Erről is szóltam pár bejegyzéssel előbb. És hogy mindezt a bennem élő Szent Szellem végzi, ezt különleges ajándéknak tekintem.
Nem tudok elég hálás lenni Istennek azokért a testvéreimért, akik az Ő beszédeit szólják. Egyszerűen csak rendelkezésére bocsátják saját magukat és átadják nekem az Ő üzenetét. Ebben a Lídiás lányok péntek reggeli csoportja és a Bárka gyüli és a Debreceni Szabker pásztorai nagyon nagy segítségemre vannak.


Régen is elgondolkodtam, most sem 100%-ig tiszta előttem a fogalom: "Szellem szerint / Szellemben imádkozni". Az biztos, hogy többször leptem meg magamat azzal, hogy teljesen szokatlan imákat mondtam el, teljesen szokatlan érzelmek törtek fel belülről, és teljesen érthetetlen intenzitással jártam közben - akár teljesen ismeretlen emberekért teljesen ismeretlen szavakkal.
Félek magamat átadni, mert mi tagadás fájdalmas. Viszont hatékony. Mint ahogy Pál írja a Galatáknak: Gal 4:19 Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míg kiábrázolódik bennetek Krisztus.
Valami ilyesmit ír Chambers is itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése