2012. december 17., hétfő

Kedves Jézus! Szabad-e ... gyógyítani?

Nem biztos, de lehetséges amit én most gondoltam végig.
Ugyanis a lelkem tegnap végképp értetlenül állt és háborgott, mert mindaz, amit eddig megismertem Jézusról egyszerűen nem egyezik azzal, amit most egy barátom / hugim életében látok.
Adrival pár hónapja találkoztam, és örömmel láttam az életében az Istenhez közel húzódást.
Valóban igaz, hogy bennem sem körvonalazódott még teljesen az, hogy mit akar Isten vele és hogyan engedhet meg ilyen állapot-romlást és fájdalmakat, szenvedést. Persze dehogy akarok én lázadni, de nem értem...
Az a Jézus, akit én ismerek ezt tette: Márk 3,1 Megint zsinagógába ment be s ott egy elszáradt kezű ember volt. 2 Szemmel tartották, hogy szombaton gyógyítani fogja-e, hogy azután vádolhassák. 3 Megszólította a száradt kezű embert: "Kelj fel! Állj a középre!" 4 Aztán megkérdezte azokat: "Szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, lelket menteni, vagy megölni?" De azok hallgattak. 5 Ekkor haraggal körültekintett rajtuk és elszomorodott szívük kőkemény voltán és rászólt a beteg emberre: "Nyújtsd ki a kezedet!" Az kinyújtotta s azzal helyreállt a keze.

Na mármost a 4. versben azt kérdezi: Szabad-e szombaton gyógyítani, lelket menteni?
A szó: mentés - görögből fordítva így néz ki: σῴζω  (szódzó)
1) megtart, (biztonságban) megőriz
2) megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít
3) betart (ígéretet)
4) megtart (emlékezetében)
5) elrejt, titokban tart
passzív alak:
6) életben marad, tovább él
7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül
8) elmenekül, szerencsésen eljut vhová


Teljesen ugyanaz, mint amit az üdvösségre általánosan használ. És én TUDOM, ÉRTITEK? TUDOM, hogy ez gyógyulást is jelent. Eddig nem volt bennem semmi ilyesféle érzés, de ma sírtam és szomorkodtam.
Nem is beszélve a Lukács 13-ról - 15 De megszólalt az Úr: "Képmutatók - mondotta nekik -, közületek bárki eloldja úgy-e ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, és elvezeti, hogy megitassa? 16 Ábrahámnak ezt a leányát azonban, akit a sátán immár tizennyolc esztendő óta megkötözött, nem szabad szombaton feloldani bilincsétől?"

Ezeknek a megkövesedett szívű embereknek a gátja a szombat volt - papíron. Közben pedig leginkább a hozzáállásukkal volt igazi gáz.
Kérdem én: Azér' mer' nincs szombat...? Azért még lehetne!
Végigvettem egy pár részt ahol Jézus gyógyított és láttam, hogy tömegeket mentett meg. Ahol látta a szükséget, Ő segített, gyógyított.
Aztán meg olyan is volt, hogy Jézus kettesével elküldte a tanítványait, hogy az Ő NEVÉBEN gyógyítsanak, ördögöket / démonokat űzzenek. Még Júdás is köztük volt.
Mi mért nem megyünk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése