"Kis" győzelem?

Egyik nap, nagyon megkínzott egy gondolat valakivel kapcsolatban, aki úgy véltem közel áll hozzám és mellőzött engem (sok más emberrel ellentétben). Úgy éreztem elszállt az életkedvem. 

Kérdeztem magamtól, hogy lehet ez? Kidobtuk a kukába az együtt töltött napokat, vagy csak nekem volt ez fontos? Mi van az együtt imádkozásokkal, a barátsággal, a küzdelmekkel, örömökkel, sírással, nevetéssel és nem utolsó sorban a szövetséggel?

Jöttek is a jobbnál jobb gondolatok, miszerint irány a kuka, dobd ki magad, nem vagy jó te semmire!

Ez is több nálad, az is jobb és csak képzelted a szövetséget. Na, nyomás a budiba, húzd le magad, de gyorsan!

Akkor egy érdekes fordulat következett be: ráálltam a kősziklára.

Na de félre a rébuszokkal, az történt, hogy ámbár mindezek a dolgok tényleg így voltak, ahogy leírtam, mégsem szomorkodtam tovább, mert eszembe jutott ez a rész a Bibliából:

Nyilvánvaló, hogy bűnös természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök,

bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság,

irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók.  (Gal 5,19-24)

Na nem ilyen pontosan jutott ám eszembe, csak annyi, hogy féltékenység, meg önzés... És nem volt semmi hókusz-pókusz, ez az érzés nem zavart többet. 

Nem mondom, hogy most meg sem érintett a szomorúság szele, de nem kínoz többet.

És ha most felteszem a címben szereplő kérdést: "Kis" győzelem?

Meg is válaszolhatom, hogy "Egyáltalán nem!