2012. július 10., kedd

Véletlen

 Múlt héten két olyan dolog is történt velem, ami különös figyelmet érdemel. Elcsodálkoztam újra azon, hogy mennyi ún. "véletlen" történik meg az ember életében.
Ezek a kis "véletlenek" segítenek elkerülni nagyobb bosszúságot és nem tagadom, hogy boldoggá tettek, mert Isten jelenlétét és vezetését mutatták meg számomra.
 Az első a visszapillantó tükröm volt, amit valaki a parkolóban letört, majd a bejáratnál lévő gaz közé hajított. Mikor a parkolóba igyekeztem a kocsihoz felfigyeltem, hogy valami oda van dobva, de nem néztem meg jobban. Otthon aztán a férjem kérdezi, hogy hol a tükör? Mondom nem vettem észre, hogy hiányzik. Akkor ugrott be, hogy én láttam valamit a fűben, amire azt gondoltam talán lámpa, vagy ilyesmi. Visszamentünk és tényleg a tükröm volt.
A másik is talán semmiségnek tűnhet, mert a medence leeresztése és feltöltése nem olyan nagy dolog, de mi aznapra vendégeket vártunk és Petya úgy döntött, hogy félig leereszti, majd friss vízzel tölti meg a medencét. A műveletet elindította, aztán elment dolgozni, de szólt, hogy nézzünk rá, nehogy túltöltve kifolyjon.
Mikor hátramentem hallgattam, hogy valami mintha folyna a csatornába. Az történt, hogy elfelejtette elzárni a lefolyót, és így soha nem telt volna meg a medence, és talán a kelleténél hidegebb is lett volna a víz, ha teljesen lecseréljük.
Nekem ez nagyon jó bizonyosság volt arról, hogy Isten az érzékszerveinket látóvá és hallóvá tudja tenni - szükség esetén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése