2012. június 7., csütörtök

Isten skatulyában

 Tegnap érdekes dolgot hallottam, ami elgondolkodtatott.
Mégpedig azt, hogy Isten azt mondja az egyháznak (az egész világon), hogy ne zárják Őt be egyfajta dobozba, aminek a határai épp csak akkorák, mint amit mi emberek el tudunk képzelni...
Ma pedig a Róma 10-et olvastam.
Első állomás a 2-3. vers
...Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.
helyes ismeret: ἐπίγνωσις  (epignószisz)
- megismerés, felismerés, megértés, ismeret
 
 Ez a rész azokról szól, akiknek alapvetően megadatott az Isten ismerete.
De ki gondolná, hogy a mai egyház ugyanígy van? Egyszerűen ha a szívünk nem marad lágy az igazi ismeretre, akkor megette a fene. Rögtön a sajátunkat akarjuk majd érvényesíteni.
Annak idején mikor először olvastam a szíriai Naámán történetét, aki hős vitéz volt ugyan, de leprás, ugyanez jutott eszembe. Bosszantott a keményfejű pasi hozzáállása, hogy majd ő megmondja, hogyan gyógyítsák meg!
Figyelj! 
2Kir 5,10-14
Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az ÚRnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból. Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akárcsak egy kisgyermeké.
Semmi nem stimmelt az általa elképzelt gyógyítással. 
Ugyanezt  hallottam ki A Szabkeres Szilágyi Zsolt tanításából.
Most, amikor ennyi baj van, és mindenféle olyan betegség van, ami a testünket és a lelkünket egyaránt megnyomorítja, hogy jövünk mi ahhoz, hogy Istent korlátok közé szorítsuk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése