Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből: Isten igazsága és szeretete kényszeríti a szívet

Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyõztél.
(Jeremiás 20, 7)

Az Úr nem akar kényszerített embereket. Magához vonzza a szíveket, de nem rángatja õket, csalogatja és nem rohanja le õket. Világossá teszi az ember elõtt, hogy jó lenne, ha megadná magát, de nem erõszakoskodik vele. Nekünk is türelemmel kell megnyernünk a lelkeket, ha kell, szeretettel unszolni, de semmiképpen sem kényszeríteni õket; utánuk kell menni, de nem rájuk rohanni, különben csak visszahatás következik be. Mindazt, amit az emberre ráerõszakolnak, ismét leveti magáról. Amit emberileg tesznek és nem felülrõl, növekedésszerûen jön létre, annak nincs tartóssága. Ezt fejezik ki Jeremiás fent idézett szavai is. Az Úr legyõzte természetének ellenállását a prófétai szolgálatra való elhívással szemben és aggodalmaskodó szívének ellenérveit elhallgattatta. Így beszél rá Isten minket is. Óemberünk elõször mindenféle kifogásokat keres, amikor Isten megtérésre hív minket.

Isten Igéjének az igazsága nagyon kényelmetlen a mi világias gondolkozásunknak és megalázó a gõgünknek. Az Ige leplezetlenül világossá teszi, hogy bûnösök vagyunk és egyebet sem tudunk tenni, mint a gonoszt. Ez ellen a lesújtó igazság ellen védekezik az ember, különféle kifogásokat vagy mentegetõzéseket hoz fel. ÁAll a harc az igazság és a hazugság között. A mi óemberünk mindenestõl hazug és a látszatok világában él. Isten Igéje ezért a lelkiismerethez fordul és felébreszti az emberben az igazság szavát. Lelke legmélyén kénytelen az ember igazat adni Istennek és be kell ismernie: ez így van és ez az, amire nekem szükségem van - hacsak lelkiismerete nem keményedett meg és az ember még nem vált egészen a hazugságnak, azaz a hazugság atyjának a zsákmányává.

Amint Isten igazsága lelkiismeretünkben meggyõz, éppúgy Isten szeretete a szívünkön vesz erõt. Ez a szív természetétõl fogva a világon csüng, s éppen ezért elzárkózik az Istennek való átadás gondolatától. De alapjában véve mégis Istennek teremtetett és legmélyebb vágyakozására Isten szeretete az egyedüli válasz. Az ellenállás megtörik és egyszerre csak elõtör a mélybõl: tudom, hogy te vagy az, akire szükségem van, aki nélkül nem lehetek boldog! Jaj azonban, ha a világ szeretete az Istenhez való vonzódást teljesen kioltja bennünk! 

Forrás: http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn