Okostelefon

 Mostanában gyakran veszem észre magam azon, milyen könnyen - és ami még riasztóbb, az az, hogy milyen szívesen - térek le a keskeny útról.

Kedvem van pl.: pletykálni, nevetni mások gyengeségein, esetleg butaságain.

Ugyanakkor érzem, hogy ez nem Jézus-követő magatartás, és cseppet sem hasznos.

Hogy miből tudom? Talán valakik lelkiismeretnek nevezik, szerintem a Szent Szellem súgja. Ami érdekes az az, hogy cseppet sem otrombán, ledorongolva teszi, Nem is sarokba szorítva, zsarolással, hanem természetéből fakadóan szelíden.

Hogy miért ezt a telefont tettem ki képnek?

Mert egy ige jutott eszembe ezzel kapcsolatban:

1Kor 4:7  Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?

Adódott, hogy megvehettük lányunknak amire a szíve vágyott - egy ilyen csodatelefont. 

Nem kellett semmit tennie érte, csak kérte. Ha most nekiáll villogni vele, az nem helyes, hiszen ha csak ez különbözteti meg a többiektől, akkor mennyivel lesz több?

Pál ezt egy olyan részben írja, ahol okoskodásról beszél:

... senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen....

A fuvalkodás szó így néz ki görögben:  φυσιόω  (phüszioó)

1) felfúj

2) passzív alak: felfuvalkodik

Etimológia:  a phüsza-ból (fújtató; buborék)

Márpedig a buborékot az jellemzi, hogy előbb, vagy utóbb kidurran.