Mióta elolvastam William Poul Young Viskó című könyvét azóta él bennem egy számomra nagyon is kívánatos és kellemes a Teremtővel való együttlétre való vágy. A levegő tele jó illatokkal, testi-lelki-szellemi jóllakottság, elégedettség.
Sokat foglalkoztatott, hogy ez vajon normális-e. Mármint hogy teljesen párhuzamot vontam az édeni állapot és a Viskóban leírt körülmények közé.
Ma reggel azután olvastam a tékozló fiú történetét és ismét csak ugyanaz a hangulat lett a szívemben úrrá. Fáj és fáj amit az ember tett. Elcseréltük azt jó kapcsolatot, amiben minden szégyenkezés nélkül, meztelenül sétálhatunk együtt Istennel. (Na nem a ruhátlanság hiányzik...)
Most pedig mi van? Elszakítottság, fájdalmak, bűn, halál, betegségek.
A tékozló fiú kapcsán hogy is jutottam el ide? Csak úgy, hogy azt olvastam ki belőle, hogy valamiért mindkét gyermek a szívében mást akart. Az egyik kíváncsiságból, vagy bármi más miatt elkérte az örökségét, és rövid idő alatt - mai szóval élve - ,,eltapsolta". Utána persze már képben volt, hogy mennyire jó otthon lenni. A másik pedig rabszolgának érezte magát az atyai házban, és azt vetette apja szemére, hogy ő bezzeg dolgozott látástól vakulásig, hogy megfeleljen Neki. De még egy kecskegidát sem kapott cserébe. Apja erre csak azt tudta válaszolni: Hiszen mindenem a tiéd. Miért nem vetted igénybe?
Ebben a hozzáállásban szerintem ott volt egy téves elképzelés az apáról. Anélkül, hogy kért volna valamit ez a fiú, azt tartotta a szülőjéről, hogy nem akar adni neki semmit, amivel jól érezheti magát. Pedig kaphatott volna. Az sem okozott volna gondot apunak, hogy a barátaival akart mulatni...
Erre csak azt tudom mondani, hogy minden okunk megvan arra, hogy jól érezzük magunkat az atyai házban.
Zsolt 50:14 Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
A két fiúról nekem Káin és Ábel jutott eszembe. :)
VálaszTörlésAz ajánlást pedig köszönöm, amúgy is már régóta tervezve van ez a könyv.