2011. március 3., csütörtök

Láz(adás) csillapítás

Jézus profi volt az emberek önmagukkal való szembesítésében. Mindig tudta mit kell mondania, hogy lelepleződjenek azok a kis - vagy néha nem is annyira kis - mentségek, amik mögé el akarjuk bújtatni mindazt a sok bűnt, amit még magunknak sem vallunk be. Persze sokan választották azt a lehetőséget, hogy nem hittek neki, valamint a lelkiismeretüknek. Eddig is elvoltak valahogy, ezután is ellesznek.

A farizeusok egy ókori, szigorú vallási elveket valló zsidó párt volt, akik életüket azáltal kívánták Istennek szentelni, hogy az előírásokat szigorúan megtartották. (Forrás: Wikipédia)

Mit ki nem találtak már, hogy felmentsék magukat minden alól, amihez nem fűlt a foguk, és bármit megtettek azért, hogy mindeközben igazolják magukat. Nagyon ügyeltek a látszatra. Jaj volt annak, aki átlátott rajtuk. Ha tehették, elásták a kert végében.
Máté 23:23 Rossz lesz nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből is, de elhanyagoljátok a törvény fontosabb tanításait: a becsületességet, a könyörületet és a hitet. Pedig ezt is kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni. .... Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok. Ezek kívülről ugyan szépnek látszanak, belül azonban tele vannak a halottak csontjaival és mindenféle mocsokkal. Ugyanígy ti is, csak kívülről, az emberek szemében látszotok igaznak. Belül azonban tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.










Hogy ezeket valaki el tudja fogadni, össze kell törnie, és el kell jutnia oda, hogy ne magában bízzon. Pontosabban oda, hogy lássa meg ezeket a visszás dolgokat.Ezt megtérésnek hívják. Nem tűnik könnyűnek ez a dolog, hogy mindent, amiben eddig bíztam, beleértve saját jóságomat. kárnak és szemétnek nyilvánítsam. Ezt úgy is nevezhetem: felülről újjá születés.


Máté 16:24 Jézus ezután így folytatta: „Aki követni akar engem, annak előbb meg kell tagadnia önmagát, és fel kell vennie a keresztjét. Csakis így követhet engem.
Máté 16:25 Aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt. De aki elveszíti az életét miattam, az megtalálja azt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése