:)
Nekiugrottam az első beadandó feladványoknak, amit az első negyedévre Bibliaolvasó lelkigyakorlat tantárgyból jelöltek ki nekünk. Nem kevés - 25 rész van feladva október közepéig, így mostanában ezeket veszem alapul a reggeli elmélkedéshez.
(Rossz lehet annak, aki nincs hozzászokva a bibliaolvasáshoz - több szempontból is.)
Ma a János 3-nak a második fele volt az egyik tanulmányozandó rész, és mi tagadás nem úgy ugrottam neki, mintha készítene nekem valami friss üzenetet. Persze, hogy újfent meglepődtem.
:)
Keresztelő Jánosról szól és ez ragadott meg különösen a 27. versből:
„Az ember a saját erejéből semmire sem jut. Csak annyit tehet, hogy elfogadja, amit Istentől kap ajándékba.Hm, ez igaz.
És számomra ma ezt üzente:
Jánosnak is voltak tanítványai, akik kíváncsian faggatták arról, hogy mit szól Jézus munkásságához? Véleményük szerint csak úgy tódulnak hozzá az emberek.
- János legjobb tudomásom szerint unokatestvére volt Jézusnak, mégsem érezte magát felhatalmazva a bratyizáshoz.
- Mély alázat volt benne Jézus iránt és úgy nyilatkozott, hogy még a saruja szíját sem méltó kikötni.
- Szerinte neki lassan el kell tűnnie, míg Jézus felnövekszik.
- Boldog, ha asszisztálhat neki a munkájában.
- Alázat, alázat, alázat... - nem valami divatos kifejezés. - Plusz még nem azonos az alázatoskodással. :)
Ekkor megnéztem azokat az apró betűs kis utalásokat és egy nagyon megrendítő Igére bukkantam:
1 Krónika 29: 14 ...mert ugyan ki vagyok én, és mi az én népem, hogy a magunk erejéből ajándékoztunk volna bármit is? Hiszen minden tőled jön, és csak abból adtunk, amit kezedből kaptunk!Így áldotta Dávid király az Örökkévalót.
