2014. november 20., csütörtök

Isten harca

 Megint elővettem Paulette Boudet: Ez nem a Te harcod című könyvét. (Vajon miért???)
Ismét meglepett a természetessége és az a lendület, ahogyan ír. Nem véletlenül. Előtte is ezt tette, sőt díjakat nyert. Így érdemes írni.
Egyébként pedig -ki tudja honnan - tehetsége van arra, hogy a szívemben egy óriási kapcsolót elfordítson és reménységet kapjak az övéből merítve.

Most csak egy kis szösszenet . és egy szó-meglepi, az ,,ÉPÍTENI", amit szintén e könyv alapján találtam meg:
Tehát az építés szó az Újszövetségben oikodomé görögül 18X fordul elő. Ebből 4X az 1Korintus 14-ben és 3X az Efézus 4-ben.
Jó szó. Jelentése: épület, építmény, építés

Építeni
Öröm - üzenet

2014. november 19., szerda

Szívcsengés


Visszakerestem a Hannival való chatelésből ezt a mondatot, mert azóta is a szívemben cseng:
...Olvastam valakiről, aki panaszkodott hogy nem fair, ami vele történik és egy bölcs asszony azt mondta, bizony nem. Mi mind a halált érdemeljük és a poklot, de az mind kegyelem, hogy élhetünk és ismerhetjük Istent....
No komment.

2014. november 18., kedd

Lukács sokszínűsége

 Pár napja elkezdtem olvasni a Lukács evangéliumát részről-részre és tele van kincsekkel.
Persze ez nem kéne, hogy meglepjen, de mégis...
Ma a 17-nél tartok és sok gondolatot vetett fel bennem, pl.:

  • A kronológia - vagyis a sokszor számomra oda nem illő szavak, kérdések, válaszok Jézustól. A kérésre, miszerint ,,növeld a hitünket", a válasz, egy egész kicsi is több, mint, ami rajtatok látszik. 
  • Aztán valami példabeszéd arról, hogy a szolga engedelmeskedik az úrnak és nem fordítva. - Végezd el a dolgod, aztán megkapod a jussod!!!
  • A tíz leprás meggyógyítása - tk ez is hitnövelő hatással lehetett volna a tanítványokra, nem? Egyébiránt azt a samáriait, aki megköszönte a gyógyulást, a hite tartotta meg. (19. vers)
  • Isten királyságát jelzi, hogy ott van, ahol magamban hagyom uralkodni a királyt, nem pedig máshol. - Ne futkossatok érte jobbra-balra! Noé napjaiban is uralkodott abban, aki hagyta uralkodni. Míg mások futkostak a saját dolgaik után. Noé engedelmeskedett és épített.
27 Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított.
  • Végül beszél a szétválasztásról, ami mindenki életében meglesz. (...egyik felvétetik, másik otthagyatik...), Ez nekem azt jelenti, hogy addig, amit sikerült elintézni, megvalósítani, az alapján lesznek megkülönböztetve az emberek. Vagyis ami eljutott hozzám személyesen Isten megszólítása alapján, azt fogják számonkérni. Ez talán a hitem is lehet.




2014. november 11., kedd

Délibáb

 Mikor kiáltok, hallgass meg engem,
igazságomnak Istene; szorultságomban tág
teret adtál nekem; könyörülj rajtam
és halld meg az én imádságomat! 
Zsolt 4:2
 Van, hogy egy csalódást cipelek, és egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy ezt az érzést megosszam az Alkotómmal. Ez most nekem "a könyv-álom" volt, amit néhány hónapja terveztem. ...Illetve már azt sem tudom, hogy kinek a terve volt, az enyém, vagy talán egy megbízatás volt Tőle, amit talán - ezen az érési folyamaton átjutva - mégis megírhatok.
Azt tudom, hogy vágytam rá, nem is kicsit. Lelkesedtem érte, de ahányszor belevágtam a határaimhoz értem és egyre szomorúbb lettem. Olyan volt nekem, mint egy délibáb, ami reményt keltett, hogy hamarosan elérem, de aztán mégsem sikerült.
Témáját tekintve ez a könyv a kapcsolatokról szólna, tehát ami leginkább rázkódott körülöttem, ez volt. Megmutatkozott, mennyire alkalmatlan vagyok ezen a területen. Barátságaim törtek szét, szakadékok lettek körülöttem. Igaz,  hogy régiek kezdtek újraépülni, de a romlást nagyon rosszul éltem meg.
Aztán itt van a kitartás hiánya bennem, csalódások magamban, stb.
Na de mit is vártam?
Nem volt kedvem semmihez, aztán úgy éreztem, talán mégis elmondhatnám ezt Istennek. Ma megtettem és nem tudom tartós, vagy végleges gyógyulást adott, de most sokat kaptam Tőle.

Zsoltárok 4 
Zsolt 4:2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág teret adtál nekem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat! (...) Zsolt 4:4 Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!

2Sám 22:20  Tágas helyre vitt ki engem,; Kiragadott, mert jóakaróm nékem.
Vagy másik fordításban: Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.

Zsolt 147:19-20  Közli igéit Jákobbal, törvényeit s végzéseit Izraellel. Nem tesz így egyetlen néppel sem; végzéseit sem tudatja velük. Dicsérjétek az Urat! 

Velem mégis kivételt tett Jézus miatt. Talán az a délibáb is tóvá lesz... Addig pedig tanulmányozom ezt a bonyolult belsőt, amit részben az Úrtól kaptam, részben ez a világ termelt ki bennem.
Ézsaiás 35
Örül majd a puszta,
a kiszáradt föld újra kizöldül,
a sivatag ujjongva kivirul,
mint a fehér liliom virága.
2 Virágba borul akkor az egész vidék,
ujjongva énekel, és vígan örvendezik,
mert dicsősége olyan lesz,
mint a libanoni erdőé,
ékessége, mint a Kármel hegyéé,
és gazdagon terem, mint a Sáron síksága.
Bizony, meglátják ők az Örökkévaló dicsőségét,
Istenünk fenségét mind megismerik.

3 Erősítsétek azokat,
akik lecsüggesztik kezüket,
akiknek térde roskadozik!
4 Mondjátok azoknak, akik feladták a reményt:
„Bátorság, ne féljetek!
Nézzétek, Istenetek már jön, és bosszút áll!
Ellenségeinek megfizet,
jön, és megszabadít titeket!”
5 Akkor újra látnak a vakok,
a süketek ismét hallanak,
6 a sánták ujjongva ugrándoznak, mint a szarvasok,
s a némák örvendezve énekelnek,
mert a pusztában források fakadnak,
s folyók öntözik a sivatagot.
7 A csalóka délibáb igazi tóvá változik,
s a szomjas pusztában bővizű források fakadnak.
Ahol egykor sakálok tanyáztak,
ott fű zöldell, nád és káka terem.

8 Jól megépített út lesz ott,
s így nevezik: „A Szent Helyhez vezető út”.[a]
Tisztátalan nem léphet rá,
csak a megváltottak járnak rajta.
Nem léphet rá tévelygő istentelen[b].
9 Nem lesz ott oroszlán,
vagy vérengző vadállat.
Csak a megváltottak járnak rajta,
s nem les rájuk veszély.
10 Ezen jönnek haza,
akiket az Örökkévaló megszabadít:
öröménekkel, ujjongva térnek vissza Sionba.
Fejüket el nem hervadó öröm koszorúzza,
örök boldogságot találnak ott.
Örömüket semmi sem árnyékolja többé,
fájdalom és bánat előlük messze menekül.

Footnotes:
Ézsaiás 35:8 A… út Vagy: „A szentség útja”. Lásd Ézs 2:3.
Ézsaiás 35:8 istentelen Szó szerint: „bolond” — ez azonban nem „elmebeteget” jelent, hanem olyan embert, aki nem bízik Istenben.

2014. november 10., hétfő

Vasárnapi suli

 Minden hónapban egyszer rám kerül a sor, hogy a gyerekekkel legyek, tanítsam őket.
A középső csoporttal szoktam lenni, ők vannak most a legtöbben és általános iskola alsó tagozatosaiból áll, tehát elég nagy a szórás, olyan 6-tól 12 évesig.
Pár éve megváltozott a hozzájuk fűződő viszonyom. Addig nagyon fontos volt nekem, hogy bármi áron, csak figyeljenek a tanításra és üljenek a helyükön.
Mára más került az első helyre, mégpedig, hogy valami mag el legyen vetve a szívükbe és egyszer, majd ha ,,olyan" helyzetbe kerülnek, éljék át azt, hogy Isten róluk is gondot visel. Jusson eszükbe, amit próbálunk nekik megtanítani.
Nem vagyok pedagógus, szűkre szabott eszköztáram van emberileg.

  • nem tudok jól fegyelmezni,
  • nem biztos, hogy jól adom le az anyagot...
De van másom. 
  • Mindegyikükért imádkozhatok egyesével,
  • szerethetem őket,
  • elfogadhattam őket úgy, mintha maga Jézus lenne ott a mai órán.
  • szeretek kreatívkodni,
  • vannak ötleteim,
  • Isten szelleme bennem él.
Asszem ez elég lesz.

Katatekából (ezt kicsit átdolgozom, de kétségkívül jó alap)
Kreatív, avagy mi köt le egy mai kiscsávót, ami nem számítógép?

2014. november 6., csütörtök