Az üdvbizonyosság kincse (I.)
Meg vagyok győződve, hogy semmi nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
(Róma 8, 38. 39)
Sokan úgy vélik, hogy az ember nem tudhatja teljes bizonyossággal, vajon kegyelmet nyert-e vagy sem. Ha saját cselekedeteinket fogadjuk el alapul, nyilván soha nem jutunk el teljes bizonyosságra és soha nem kerülünk ki az állandó ingadozás állapotából.
Az ember csak akkor lehet biztos és szilárd a maga üdvössége felől, ha egyedül és kizárólag Jézus halálának és feltámadásának nagy isteni tetteire támaszkodik. Erre a megingathatatlan fundamentumra csak az tud ráállni, aki eltökélte, hogy minden felismert bűnével szakít, aki nem ragaszkodik többé a gonoszhoz s nem akarja mindenáron elhallgatni bűneit, melyeket lelkiismerete tár elé. Csak ha nem akarod belátni tévedéseidet és nem vagy hajlandó bevallani azokat, vagy ha titokban valami gonosz dolgot táplálgatsz magadban, vagy a testvéreiddel szemben megmaradsz a szeretetlenség és gyűlölet állapotában, akkor képződik majd egy fal Isten és közötted. Aki üdvbizonyosságra vágyik, ne vájkáljon többé lelkiismeretében s ne mindig csak a saját magatartását figyelgesse. Hitben álljon arra a kősziklára, azokra az ígéretekre, amelyek Krisztusban lettek igenné és ámenné.
Az üdvbizonyosság nem a magunk hűségén vagy a megszentelődésben való előhaladásunkon nyugszik, hanem egyedül és kizárólag Istennek a Jézus Krisztusban megmutattot nagy üdvtettein. Ez azonban nem mindig örvendező bizonyosság. Isten gyermekeiben nincs meg mindig az öröm érzése. A vidám hangulat gyakran vérmérsékletünkkel vagy jó idegállapotunkkal kapcsolatos. Testi vagy lelki betegségek erősen gátolhatják a kegyelmi állapot örömteli átérzését és nyomott hangulatot idézhetnek elő.
Restség, hanyagság, a testi bűnökkel szemben tanusított engedékenység csüggedtséget, levertséget idéz elő. A kegyelmi állapotból ezért még nem esünk ki. Isten nem vet el minket azonnal, különösen ha töredelmet, bűnbánatot tanúsítunk. De az ő tekintete mégsem tud jó tetszéssel megnyugodni rajtunk. Ez abban nyilvánul meg, hogy örömünk elhomályosul, eltompul. Isten kénytelen megfeddni minket s ezt úgy érezzük, mint lelkiismeretünk nyugtalankodását. Kegyelme azért megmarad, de többé nem tudunk annak úgy örülni, mint szeretnénk.
Az üdvbizonyosság kincse (II.)
Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem semmi más... nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
(Róma 8, 38-39)
Vajon szükséges és lehet-e nekünk is olyan bizonyosságunk, mint Pálnak volt? Feltétlenül! Sőt kell is hogy magunkban hordozzuk ezt a szilárd bizonyosságot a jelenre és a jövőre érvényes üdvösségünket illetően. Egyesek túlzásnak és elbizakodottságnak tartják ezt. Viszont éppen a refomáció derített fényt erre a tévedésre.
Senki nem juthat üdvbizonyosságra, ha nem törekszik komolyan arra. Hogyan lehetne valaki bizonyossá a bűnbocsánat elnyerése felől, ha még soha nem nyugtalanította az a kérdés: „Hogyan nyerhetem el Isten kegyelmét?" Csak amikor a lelkiismeret felébred és a lélek elé állítja bűneinek végnélküli sorát, lesz égetővé a kérdés: „ki biztosíthat engem arról, hogy eljuthatok bűneim teljes bocsánatára?" Csak amikor honvágy támad az atyai ház után a tékozló fiú szívében, jön elő a szorongó kérdés, vajon könyörületességre találhatok-e Atyámnál. De amikor ilyen kérdések vetődnek fel, akkor már megnyílt az Úr Jézus Krisztusban való hit útja.
A hit nem azt jelenti, hogy önmagunk cselekedeteire, imádságaira, komolyságára vagy buzgóságára alapozunk, mert az ilyen hitnek nem lenne szilárd alapja. Hitünk csak a Jézus Krisztus által szerzett megváltásra támaszkodhat. Isten nem azért szeret minket, mert mi szeretetre méltók vagyunk őelőtte. Ő Jézus Krisztusban fordul felénk. Ő az a szeretett Fiú, akin osztatlanul és maradéktalanul megnyugszik Isten jótetszése. Ő a tökéletes, engedelmes és igaz, s ha mi hitben ráhagyatkozunk erre a Megváltóra, akkor Isten tekintete jótetszéssel nyugodhat meg rajtunk is. Isten szeretete birtokába vesz minket, részünk lesz a bűnbocsánatban, melyet a kereszten hozott áldozat eszközölt ki. Ezt a szeretetet soha többé el nem ragadhatja tőlünk senki, a halál éppoly kevéssé, mint az élet. Csak saját bűneink következtében veszíthetjük el azt ismét. Bizonyosan tudjuk, hogy Isten mindaddig nem vonja meg tőlünk szeretetét, amíg minden egyes bukás után bűnbánattal visszatérünk hozzá, megragadva ismét a kegyelmet. Az a tudat, hogy Isten szeret minket, kimondhatatlanul gazdaggá tesz és nagy erőt ad. Különösen nehéz napokban és nagy nyomorúságok súlya alatt ez a bizonyosság segít minket győzelemhez: Isten szeret engem, az ő gyermeke és Jézus tulajdona vagyok!
Üdvbizonyosságunk gyümölcse
Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket.
(1 János 3, 14)
Keresztyén bizonyosságunk nem a magatartásunkon nyugszik, azonban életünk világos jel, amiből mi magunk és mások is felismerhetik, hogy Isten gyermekei vagyunk. Gyümölcséről ismerik meg a fát. Az Istenből való új élet az ő magasztalásában és a szeretetben lesz nyilvánvalóvá. Másképpen gondolkozunk, másképpen érzünk, akaratunk, törekvésünk egészen más, mint annak előtte. Az újonnan született ember nem lázad többé Isten ellen, hanem gyermeki engedelmességben él Atyja iránt. Kiváltképpen a szeretetben mutatkozik meg az, ha valaki Isten gyermeke.
A szeretet Isten legmélyebb lényege s nekünk is az az életelem, amelyben mozognunk kell. Ha szívből jól érzed magad Isten gyermekeinek a társaságában, akkor bizonyos lehetsz, hogy te is egy vagy közülük. A világ gyermekei rossz érzésekkel vannak a hívő emberek között, ami néha kifejezett ellenszenvvé fokozódhat. Azonban a szeretet nemcsak vonzalom a rokonlelkek felé, hanem annak tettekben is meg kell nyilvánulnia. Az a feladatunk, hogy olyanokat is szeressünk, akik inkább megszomorítanak minket vagy kifejezetten taszítótag hatnak ránk.
Ha valaki gyűlölködő és gyűlöletének szabad folyást enged, az nem Isten gyermeke. Lehet, hogy valamikor élete volt Istenben, de azt elveszítette, mivel szívét elzárta a másik ember előtt és sötét hajlamoknak adott helyet. De mindaz, aki Istentől született, többé nem tudja átadni magát a bűnnek s ha az elő is tör belőle, fájdalmat okoz neki; belső énjétől idegen már. Meg akar tőle szabadulni és teljes szívéből helyesen akar cselekedni. Isten gyermekeinek ezek a kétségtelen és bizonyos ismertetőjelei. Így tudják szívüket is lecsendesíteni, amikor az vádolni próbálja őket. Elmondhatják: Uram, te tudod, hogy szívem mélyéből szeretlek és semmi mást nem akarok, mint amiben te gyönyörködöl. Bizony még akkor is gyermeked vagyok, amikor saját szívem kérdésessé akarja azt tenni előttem (1 Ján 3, 19-20).
De azért a hamis üdvbizonyosságtól óvakodjunk! Ez rendszerint valami múltbeli élményen alapul csupán (keresztség, megtérés vagy valamiféle kegyelmi megtapasztalás). Nekünk itt és most kell Isten gyermekeinek letagadhatatlan ismertetőjeleit magunkon hordozni (1 Ján 2, 10).
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
