2013. április 21., vasárnap

(Meg)látásom

 Van egy szedett-vedett imalistám, ami összefirkálva, rongyos széllel tanyázik behajtva a Bibliámban. Szeretem ezt a listát, írtam róla régebben is....
Ma reggel mikor elővettem és olvastam két fontos gondolat csapódott le bennem:

  • Igazgyöngy - mennyire örülünk egy anyagi dolognak, mint pl. a gyöngy, vagy arany. De vajon van-e ekkora érték számunkra az Isten beszéde? Jézus  hasonlítja az Isten országát igazgyöngyhöz. Ebben a példában a kereskedő mindenét eladta, amije volt, hogy ez a birtokába kerülhessen. Mi mit adunk (f)el érte?
Mindez pedig arról az igéről jutott eszembe, amit nem is olyan régen írtam bele:

János 6, 27  Ne az elvesző kenyéren munkálkodjatok, hanem azon a kenyéren, mely örök életre megmarad, melyet az embernek Fia fog nektek adni, mert erre az Atya ütött pecsétet.”

  • És a  másik pedig:  

Zsolt 119:162  Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.

2013. április 20., szombat

Hogy fest egy szellemi létesítmény?

A majális közeledtével ,,számtalan szebbnél szebb gondolat" jutott még eszembe, de ma leginkább ez fogalmazódott meg bennem:
Az embereket behívjuk a Bárkába, de ez elsősorban nem egy olyan szolgáltatás, ami emberi profitot kell hogy hozzon nekünk, vagy másnak. Igenis egy szellemi létesítmény vagyunk Isten királyságában, ami ennek a - nagyrészt jóllakott - világnak szellemi profitot (is) kell hogy nyújtson.
(Azért tettem zárójelbe az is-t, mert tudom, hogy egy éhes embernek nem mondhatom, hogy menj egyél valahol máshol...)
...Nagyon szeretném, ha sokan részesülhetnének ebből a szellemi profitból! Ehhez elsősorban nekünk magunknak kell ,,szellemileg felépülnünk. Azt hiszem ehhez  minden adott számunkra.

1Péter 2. rész eleje:
Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát! Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé.  Az Írás azt mondja:
„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,és leteszem Sionban! Aki benne bízik, nem csalódik soha.”

Ez is érdekelhet: Élő kövek és tevenyál

2013. április 16., kedd

Van füled a hallásra?

Még mindig foglalkoztat az előző bejegyzésben is említett ,,...aki győz..." kifejezés, csak most kapcsoltam hozzá még egyet, amit Jézus fontosnak látott a hívőknek / gyülekezeteknek mondani:
            "... Akinek van füle a hallásra, hallja..."
Ezt 17-szer találtam leírva az újszövetség lapjain, ebből a 17-ből sokszor említi együtt az ,,...aki győz..."-kifejezéssel.

Máté 11:15   Akinek van füle a hallásra, hallja.  (Keresztelő Jánosról beszél)
Máté 13:9   Akinek van füle a hallásra, hallja.  (gyümölcsözés mértékéről beszél)
Máté 13:43   Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. Akinek van füle a hallásra, hallja.
Márk 4:9   És monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja.  (gyümölcsözés mértékéről beszél)
Márk 4:23   Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.  (a fény elrejtéséről és a titkok nyilvánosságra jutásáról)
Márk 7:16   Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.  (a belsőnkből feltörő ,,fertőzésről...")
Márk 8:18   Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?  (heródes kovásza-kenyér...)
Luk 8:8   Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja.
Luk 14:35   Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. Akinek van füle a hallásra, hallja. (de ha a só megízetlenül...)
Jel 2:7   Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.
Jel 2:11   Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál.
Jel 2:17   Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki nem tud, csak az, aki kapja.
Jel 2:29   Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 3:6   Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 3:13   Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 3:22   Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 13:9   Ha van füle valakinek, hallja!

2013. április 15., hétfő

Amitől jól vagyok

Múlt héten - hál' Istennek csak rövid időre -  magával ragadott a szomorkodás és a lehangoltság.
A félig tele pohár inkább félig üresnek tűnt, mert nem láttam a pozitív jövőt, de  már elmúlt.
Lássuk csak mitől is akadtam ki, majd vissza?
Az előbbi azért, mert kezembe akadt egy régebbi tájékoztató a programjainkról és számba vettem vajon hány van meg ezek közül? 8-ból kettő.
 - Tyűűű! Jó arány. Pezsgő szellemi élet... - Hangzott valahonnan a kárhoztatás hangja. (Nem Jézustól az biztos, mer' hogy Ő nem így szokta.)
Megkérdeztem erről egy higgadtabb valakit, aki megnyugtatott, hogy ez teljesen normális, majd alakul.
Oké Szeretni fogom a gyülimet, és szeretetből
  • ha punnyadtak ébresztgetem őket,
  • ha nincs látásuk, elmondom az enyémet,
  • ha nem lelkesednek adok az enyémből - én is úgy kaptam. :)
  • hálát adok azokért, akik szintén nem adják fel,
  • meg azokért is akik kicsit megfáradtak. Majd felüdülnek. :)
Ezen kívül vidáman mondom, hogy a hitünk nem arra való, hogy székeket melengessünk vele a Bárkában, vagy más helyeken.

Péntek óta gondolkoztam egy kifejezésen, ami sokszor szerepel a Jelenések könyvében:
 ,,..aki győz..."
Eszméletlen. Nem is említi, mégis Damoklész kardja-ként lebegteti a fejünk felett a veszélyt, miszerint nem mindenki győz.
Én győzteseket akarok és fogok magam körül látni, nem a kard által levágottakat.
Nekem ez fontos. Ehhez kaptam Istentől nem kis energiát.
És a Filippi levél 2. részét Pál nekem írta...
Lehet, hogy Neked is?

Egy-két kifejezést megnéztem a görögben e célból:
Fil 2:13  Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.
munkálja:  ἐνεργέω  (energeó) 
- tevékenykedik, tesz, cselekszik, működik, munkálkodik, hat

akarás: θέλω εθέλω  (theló etheló)
1) akar, vágyik, kíván
2) készül, tervez
3) szándékozik, eldönt
4) tud, képes, -hat/het
5) kedvel, kedves neki; kedves neki; tetszeleg

jókedvéből:  εὐδοκία  (eudokia)
1) jóakarat, jó szándék
2) vágy, kívánság
3) tetszés, gyönyörűség; elhatározás, döntés

:)









2013. április 8., hétfő

Shame


Ez a szó fogalmazódott meg bennem tegnap. Csekélyke angol szókincsemből ki tudja hogyan jött elő a szó, aminek a jelentése szégyen.
Van okom rá, ami az indulataimat illeti.
Pillanatok alatt el tud fogni a pulyka méreg, aztán ember legyen a talpán, aki meg tud állni előttem.
Azért kell magam így éreznem újra, mert nem először koppintott az orromra Jézus.
De - ahogy Adrival már beszéltük is a múltkor - annál jobb nincs is, amilyen szeretettel Ő tud rámutatni a hiányosságainkra. Egyszerre  leszek szomorú és ugyanakkor vidám is az Ő kedvességétől...
Ahogy Ő igazít meg, úgy nem igazít meg senki.
Ján 8:32  És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
szabadság görögből fordítva:  ἐλευθερόω  (eleutheroó)
- felszabadít, megszabadít, szabaddá tesz, mentesít

2013. április 3., szerda

Te kit hívnál fel - és téged ki hívhat fel?

A tegnap több kérdéssel zárult, és mi tagadás - rendkívül felkavaróra sikeredett.
Ma reggel ismét újra lehetett gondolni a dolgokat, de most még újabb kérdések bombázzák a szívem belülről, amiknek a megválaszolása nem tűr halasztást.
Ezeket képtelen vagyok egyedül objektív módon végiggondolni.
Ilyenkor fel szoktam hívni valakit, aki számomra
  • megbízható,
  • segíteni akar,
  • gondolkodik,
  • nem a saját véleményét sulykolja,
  • közvetlenül Istentől kér tanácsot,
  • lehet vele BESZÉLNI,
  • szeretet van benne,
  • mindig meg tudtuk beszélni a konfliktusainkat,
  • az ,,előzményeink" jó illatú emlékeket ébresztenek.
Úgy hívják testvér. Csak így egyszerűen.
Hányszor segített nekem, mikor sok gond között egyszerűen nem találtam a megoldást.
Egyszerűen fogta az egész csomagot, amit felzaklatott szívvel szinte odavágtam elé - és imádkozott értem, helyettem, velem, mert én egyedül képtelen voltam...
Segített, hogy szabad legyek újra egy problémából, ami gúzsba akart kötni.
Segített, hogy ismét objektíven tudjak látni.
Segített, hogy szeretet legyen a szívemben.
Segített, hogy Krisztus hit által  ott lakjon...
Ef 3,14-21 Ez okból meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről a mennyekben és földön minden atyafiság a nevét kapta, s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy a Felkent a hiten át szívetekben lakhasson, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok,
hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység, és megismerhessétek a Felkentnek ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek. Annak pedig, aki az ő bennünk ható hatalma szerint mindannál, amit kérünk, vagy gondolunk sokkal-sokkal többet képes cselekedni, legyen része a dicsőség az eklézsiában és Felkent Jézusban a korszakok korszakának minden nemzedékéig. Ámen.
Nem sok olyan ember van, akit Isten megbízhatónak nyilvánít.
A görögben így fest: megbízható -  πιστός  (pisztosz)
1) hűséges, megbízható
2) bizakodó, bízó; hívő
3) őszinte, szavahihető, becsületes
4) valóságos, megbízható; bizonyos
5) engedelmes

Adja Isten, hogy legyen egy-két - vagy sokkal több - ember a környezetünkben, akiket ilyen módon megbízhatónak tudunk nyilvánítani és én magam is ilyen megbízható ember akarok lenni!